Küzdősportok

Vlagyimir Klicsko tönkreverte Thompson-t

""

Tony Thompson (36-3, 24 KO) a bevonulásakor nagyon elszánt volt, de az első Vlagyimir Klicsko-féle (58-3, 51 KO) ütés után a ”Tigrisből” egy kiscica lett. Klicsko az első felvonásban még az ütőtávot méregette, így komolyan el sem találta a kihívót, akin látszott, hogy retteg a világbajnok ütéseitől. A második menetben Thompson kétszer is ”meglátogatta” a berni labdarúgó-stadionban felállított ring padlóját. A két padlózás közül a második volt ütéstől, Klicsko egy balegyenessel helyezte vízszintesbe az ellenfelét. Sam Williams a mérkőzés bírója nem leütésnek ítélte meg az esetet, így nem számolt az amerikaira.

A harmadik menetben is Klicsko irányított, míg Thompson menekült az ukrán elől. A következő felvonást is Klicsko uralta, igaz fogásokkal elkezdte tördelni a mérkőzést. Szerencsére az ötödik menetben Klicsko elhagyta a fogást és az utolsó percben egy hatalmas jobbegyenessel padlóra küldte ellenfelét. Az állcsúcsra mért ütés után Thompson nagy nehezen összeszedte magát és fogásokkal túlélte az utolsó másodperceket.

""

A hatodik menetben Klicsko egy újabb jobbegyenessel megrendítette az amerikait, majd egy elsöprő rohamba kezdett. Az ukrán világbajnoknak ugyan kevés tiszta találata volt, de egy Klicsko ütésnek bizony súlya van. Thompson összeszedte magát és felállt, de Williams leléptette a rogyadozó lábakon álló kihívót. Érdekesség, hogy Klicsko egymás után 12. alkalommal védte meg világbajnoki címeit, ez a boksztörténelemben a harmadik leghosszabb sorozat.

A harminchat esztendős ”Acélkalapács” becenévre hallgató Vlagyimir a győzelmével megvédte a WBA Szuper (Boksz Világszövetség), a WBO (Boksz Világszervezet), az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és az IBO (Nemzetközi Boksz Szervezet) nehézsúlyú világbajnoki címeit, nem mellesleg megtartotta a tekintélyes Ring Magazine övét is.

A gála programjában szerepet kapott Szili István is, aki egyhangú pontozással verte meg a lengyel Daniel Urbanski-t. A huszonkilenc esztendős magyar ökölvívó egyszer padlóra küldte ellenfelét, ezen felül Urbanski-t fogás miatt egyszer megintette Beat Hausammann. Érdekesség, hogy Szili mindhárom pontozónál 80-70-re nyerte meg a nyolcmenetes találkozót. Szili eddig mind a 16 profi mérkőzését megnyerte, ebből hatot idő előtt fejezett be.